Hírek, beszámolók

Felejthetetlen pillanatok: Mozart a társulat szemével

102 párizsi előadás után néhány napja a francia Mozart L’opéra rock országos turnéra indult, de lesz a körútnak néhány belga és svájci állomása is. A társulat tagjai felejthetetlen emlékekkel gazdagodtak a produkciónak köszönhetően.

Marjolaine Piémont kedvességével és közvetlenségével hamar belopta magát a rajongók szívébe. Marjolaine nem egy szereplőt alakít a darabban, több kisebb szerepe mellett másodszereposztásban Nannerl és Aloysia megtestesítője is. A sok kedves emlék közül számára a legszebb:

„Mikor megérkeztem a castingra, a másod-szereposztásos meghallgatásra, Diane Dassigny (eleinte másod-szereposztásban játszotta Constance-t, azonban Claire Pérot távozása óta ő vette át a szerepet – a szerk.) volt az első, akivel megismerkedtem és aztán beszélgetni kezdtünk. Első találkozásunk után csak annyit tudtam, hogy igazi barátnőre leltem. Jóllehet vetélytársak voltunk, őszintén reméltem, hogy mindketten bekerülünk a darabba. És végül így is történt. Egy csodás élmény, egy csodás megismerkedés.”

Estelle Micheau, a darabban Catarina Cavalieri szerepében látható, ő az operaénekesnő, a díva, aki Mozart műveiből ad ízelítőt az előadás folyamán.  Ő is megosztott velünk egy emlékezetes pillanatot:

„Természetesen rengeteg szép emléket őrzök, de életem talán legnagyobb élményeként tartom számon az estét, mikor utoljára adtuk elő a Mozartot Párizsban. Az előadás utolsó dala következik, szokás szerint a függönyök mögött felállunk a tapsrendhez. Azon az estén is megyek boldogan a helyemre Merwannal (Merwan Rim – a szerk.) szembe. A finálé elkezdődik, Merwannal megyünk egymás felé, mint mindig, mosolygunk és éneklem: „Tout le monde y pense, tout le monde y crois, tout le monde espère” (magyarra fordítva: Mindenki gondol rá, mindenki hisz benne, mindenki remél – a szerk.). Azután a közönség felé fordulok, hogy elfoglaljam a helyem és hirtelen szembetalálom magam egy „felhővel”, amit 4000 ember alkotott magasba tartott A4-es lapokból. Mindegyiken egy-egy hatalmas fekete szív, közepén MERCI felirattal. Ez felért egy sokkal. A hangom elakadt, képtelen voltam tovább énekelni, a meghatottság könnyei már ott ültek a szememben. Hűha… csodaszép pillanat volt.”
 
Íme ennek az emlékezetes pillanatnak a videófelvétele:
 

Kapcsolódó tartalmak

Évadnyitás Békéscsabán

Volf Anna

Saját színház épül Frodónak

admin

A Magyar Operett Napja, 2016

Buchmann-Horváth Emese

Honfoglalás a Ram Colosseumban

Sándor Petra

Sikeres, gazdag kínálatú évet zárt az egri színház

Sándor Petra