Interjúk

Örömzene – Interjú Bereczki Zoltánnal

Bereczki Zoltán az elmúlt egy évben belekóstolt a prózai színházba és a televíziós művészeti vezetésbe is, 2013. május 5-én pedig közvetlen hangulatú koncertre invitálja a közönséget a MOM Kulturális Központba. A népszerű művésszel a közelgő BörZdéj Akusztik alkalmából beszélgetett a Viva la Musical!.

Mi adta az ötletet, hogy felelevenítsd a klubkoncertek hagyományát?

Mióta a zenés színházi életem Operettszínházban töltött szakasza véget ért, mindig volt valami olyan tervem, álmom, ami sok éve váratott magára és befejezésre várt. Ezek nem feltétenül voltak a közönség számára is láthatók. Ilyen volt például a most befejeződött Nagy Duett című műsor, ahol komoly háttérszerepet vállaltam, vagy az a fajta vágyam, hogy prózai színházban is játszhassak és megmérjem magam saját magam előtt. Természetesen a közönség előtt is, de mivel az Illatszertárban kisebb szerepem volt, ez inkább arra volt nagyszerű alkalom, hogy belekóstoljak, milyen különbségek vannak a zenés és prózai színházi gondolkodásmód között, és hogy én beférek-e abba a világba. Mostanra jutottam el a következő vágyamig, ami egy ilyesfajta önálló koncert, ahol a hangsúly nem show-n, hanem örömzenélésen van.

A májusi koncert abból a szándékból is jön létre, hogy ne csak mentálisan, de fizikailag is közelebb legyek a nézőkhöz, sokkal közvetlenebbül tudjak a közönségemmel kommunikálni, mint ahogy egy nagykoncerten egyáltalán lehetséges. Persze az ember előre lemérheti, hogy mire számíthat, ami alapján felépítheti a műsort, de a tapson, nevetésen és csenden kívül más reakciót a nézőktől abban a környezetben nem várhat. Egy ilyen koncerten pedig igenis része az együtt létezés a közönséggel. Aki járt már hasonló fellépésen, az tudja, hogy ilyenkor ugymond „picit beszédbe elegyedünk”. Ezek valódi, emberi reakciók, amik rendkívül fontosak a mai világban, ahol egyre inkább az internet és az írott szó dominál. Sőt, már az írott szó is csak rövidítve; inkább a smiley-k, a képek, a videók és a mémek az uralkodók. Ezt a fajta „közönségtalálkozós” párbeszédet tartom a legmegfelelőbb formának, hogy valós visszajelzéseket kapjak az emberektől.

Meghívott vendégeddel, Veres Mónikával a munkakapcsolatotok több évre nyúlik vissza. Hogyan esett most rá a választásod?

Eddig minden nagykoncertünkön vokálozott, majd a Nagy Duett alkalmából találkoztunk újra, ahol Nikáé volt az egyik extra produkció, és alkalmam volt rácsodálkozni, mennyire színpadérett előadóvá vált az utóbbi években. Mindig igazi tehetség volt, de a személyiségéből a korábbi munkánk során még pont hiányzott az a fajta bátorság, ami egy szólistának elengedhetetlen. Évekkel ezelőtt mesélt az álmairól, hogy szeretne komoly dzsesszénekesnő lenni. Én már akkor is azt feleltem neki, hogy ez csakis rajta múlik, mert minden adottsága megvan hozzá. És mostanra tényleg érezhető a színpadi jelenlétén, mekkora attitűdbeli változás ment benne végbe. Ő most már első soros szereplő, és az embernek eszébe se jutna ráerőltetni egy régi szerepet – épp ezért az első sorba hívtam! (nevet)

El tudod képzelni, hogy esetleg a jövőben folytasd az együttműködést Nikával, akár mint producer?

Nem érkezett ilyen megkeresés a részéről, de ha adódna alkalom, szívesen dolgoznék vele. Nagyon megszerettem ezt a fajta háttérmunkát. Szeretek énekesekkel másképpen is dolgozni; azt hiszem egyre jobban kommunikálok, és egyre jobban át tudom adni a a gondolatataimat, zenei elképzeléseimet másoknak. De úgy vélem, Nikának erre nincs szüksége.

Miután elhagytad az Operettszínházat, tudatos döntés volt Részedről a háttérfeladatok vállalása?

Mindenképpen. Szerettem volna magamat valami másban kipróbálni. A Színház- és Filmművészeti Egyetemet beleszámolva 18 éve egy-egy rövidebb nyári szünet kivételével szinte megállás nélkül dolgoztam zenés színpadokon. Jól esett egy kis pihenő, kicsit a másik oldalról szemlélni a dolgokat. Ráadásul nagy személyiségfejlődési lehetőségeket rejtett számomra a más előadókkal való munka a másik oldalról megközelítve, amire eddig nem láthattam rá. Egyébként világ életemben szerettem belekóstolni mindenféle dologba. A színházban is imádtam ott lenni az első kottasilabizálástól a zenekaros nagy próbákon át mások próbájáig mindenen. Mindig hatalmas jelentőséget tulajdonítottam például a hangszerelésnek: meg merem kockáztatni, hogy legalább 50%-ban megrendezi magát a darabot, hiszen annyi mindent mond el. Szerettem látni az egész darab ívét, hogy ráérezzek, én milyen szerepet töltök be akár a rendező elképzelésében, akár a szerző fejével gondolkodva. Fontos számomra, hogy komplexen átlássam a dolgokat. Annál nagyszerűbb gyorstalpaló mesterkurzust pedig, hogy a másik oldalról is részt vehettem egy alkotói folyamatban, – pláne egy ilyen hatalmas televíziós produkcióban – nem tudnék senkinek ajánlani. Nagyon élveztem és remélem lesz folytatása!

Mindig és mindenben ilyen „holisztikus” látásmódra törekszel?

Alapból kutakodó alkat vagyok. Minden apró részlet fontos számomra, mert minden új információ egy új réteg, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy egy dal ne csak egyszerűen ritmus és dallam összecsatolása legyen, hanem mondanivalóval rendelkezzen. Ami nélkül – úgy gondolom – nem is érdemes megszólalni. Lehet, hogy furcsa hasonlat, de a minap kezembe került egy Pilinszky vers és gyorsan utána kellett olvasnom a költőnek, a helyzetnek az adott időszakának. Egy Pilinszky költeményt elolvasva az embert elképesztően mély érzelmi élmény éri, de nem feltétlenül érti is meg a dolgot. Ugyanez a helyzet bizonyos darabokkal: érzelmileg magukkal ragadnak és egy pontig az talán elég is. Egy bizonyos életkorig ez számomra is elég volt. Aztán hirtelen fontos lett, hogy mikor írták a darabot, kik játszották először, ki hangszerelte…és ezzel temérdek olyan szín kerül a képbe, amit ugyan nem lehet eljátszani a színpadon, de igenis ott van gondolatban és színesíti a karaktert. Nem véletlen például, hogy Kern András úgy tud elmondani egy „Jó reggelt!”-et a Centrál Színházban, hisz ezer és egy dolog kapcsolódik a fejében ahhoz az egyszerű mondathoz. Ezt kell tanulni, ezt kell folyamatosan ellesni. És akkor talán idővel én is úgy fogok tudni majd elmondani egy ilyen mondatot, mint ő. (nevet.)

Forrás: Brice Management

Ha már szóba került Kern András, beszéljünk picit az Illatszertárról, amelyben együtt játszotok. Hogyan talált meg Kádár úr szerepe?

Pont abban az időszakban, amikor már publikussá vált az Operettszínházból való távozásom, Puskás Tamás felhívott, hogy lenne-e kedvem részt venni egy új Centrál Színházas produkcióban, amit ő rendez. Átküldte a darabot, ami nagyon tets
zett. Később, amikor elmondta, hogy kikkel játszanék együtt, Kern András nevéig jutott csak el, én pedig azonnal igent mondtam.

Mondhatjuk, hogy ez az élmény meghozta a kedved újból a színházhoz?

A színháztól a kedvem sosem ment el. Illetve olyan formán ment csak el, mintha valakinek kötelező lenne megenni negyven gombóc fagyit. Lehet, hogy először azt mondaná, hogy egész életében erre vágyott, és ez még igaz is lenne, de akkor sem biztos, hogy a harmincadik után nem adná fel. Körülbelül így vagyok én jelenleg a színházzal: imádom, zseniálisnak tartom, mindenféle módon habzsoltam eddig, de kicsit sok lett és szerettem volna egy pici pihenőt. Mondjuk úgy, hogy a maradék tíz gombócot betettem a mélyhűtőbe, ahonnan bármikor elővehetem, ha újra megjön az étvágyam. De most már máshogy állok hozzá: csak annyit vállalok, amennyihez kedvem van, amennyi pont jól esik. Nem gondolom, hogy még egy Rómeó és Júliának el kell jönnie az életemben – vagy ha igen, akkor ez majd akkor következik be, amikor be kell következnie. De az elkövetkezendő egy-két évben nem számítok rá. Élveztem, hogy Kádár úr nem egy hatalmas szerep, csak pár jelenet, és igazi öröm volt ezekkel az színészekkel egy színpadon létezni, részt venni a próbafolyamatban és tanulni tőlük. Érdekes volt látni, hogy mennyire más és mennyire ugyanaz ez a világ, mint amiben eddig mozogtam. Nagy felismerésekkel lettem gazdagabb, és – bár még semmi konkrétum nincs ez ügyben – Puskás Tamással megbeszéltük, hogy szívesen dolgoznánk együtt a jövőben is a színházban, amikor adódik rá lehetőség.

A rendezéssel kapcsolatban vannak terveid?

Nem vagyok benne biztos, hogy kész voltam arra a feladatra, amikor a lehetőség adódott. Úgy érzem, helyes döntést hoztam, hogy visszaléptem. Ráadásul, most, hogy játszhatok a Centrál Színházban és belekóstolhattam a televíziós művészeti vezetésbe, azt kell, hogy mondjam, nem is vágyom még a rendezésre. Sokkal inkább szeretném folytatani a televíziós munkát majd pár hónap múlva, amikor újra feltöltődtem, illetve készítenék egy újabb lemezt.

A Nagy Duett döntőjében hallhattunk Tőled egy gyönyörű dalt. Szerepel majd következő albumodon az Ott leszek én?

Ezt a számot kislemezként szeretném megjelentetni, amin már régebb óta dolgozunk. De az utóbbi években kezdek nem hinni az albumban, mint formátumban. Már egy ideje több zenész ismerősömtől is azt hallom, hogy a nagylemezek ideje lejárt. És az Álomkép kapcsán tényleg úgy érzem, hogy a rajta szereplő tíz dalból csak az a kettő jutott el a szélesebb közönséghez, amit játszott a rádió. Nagyon szívesen szerzek dalt, de még szívesebben írok embereknek dalt: nem szeretek a fióknak dolgozni. Persze, egy részről ez a kísérletezgetés halálát jelentheti, hiszen egy albumon el lehet rejteni szerzeményeket, amelyek nem feltétlenül a popularitásról szólnak. Mindenesetre a jövőben inkább dalokban gondolkozom, amelyeket  az interneten lehet megvásárolni és letölteni. De félreértés ne essék, nem alkotói terméketlenségről van szó! Miközben az ember egy-másfél éven keresztül dolgozik egy lemezen, olyan gyorsan pörög a piac, annyira gyorsan évülnek el a popdalok, hogy érdemesebbnek tűnik időben máshogy beosztva, részletekben kiadni dalokat. Ráadásul, ahogy változik a gondolkodásom az évekkel, időként úgy érzem, hogy nem kell ebben a rohanásban részt vennem, és a világ által meghatározott trendeket követnem, hanem a saját fejem után kell menni. Lehet, hogy így kicsit kisebb lesz a zaj, de erősebb taps kíséri és jobban célt ér.

Az elmúlt időszakban sok új területen kipróbálhattad Magad. Mi az a kihívás, ami a legjobban érdekel?

A változatosság. Első sorban előadóművész vagyok, de látok tehetséges fiatalokat, akikkel borzasztó szívesen dolgozom. Nagyszerű érzés, hogy az utóbbi időben, főleg a Megasztár óta többen megkerestek, és igyekszem a tőlem telhető legtöbbet átadni nekik.

Buchmann-Horváth Emese

Bereczki Zoltán BörZdéj Akusztik Koncertjére 2013. május 5-én 19 órakor kerül sor a MOM Kulturális Központban. Jegyvásárlás.

Kapcsolódó tartalmak

Múzeumok Éjszakája (Óbudai Múzeum, Bajor Gizi Színészmúzeum)

Tóth Barbara

Ricky Martin az Evitában?

admin

Posta Victor debütált az Anna Kareninában

admin

Jekyll és Hyde Siófokon

admin

Londoni színházi díjak 2010

admin