Hírek, beszámolók

Már a harmadik etapban jár a Madách Színház musicalpályázata

Május 3-án, hétfőn 20 musicalből hallhattak részletet a Madách Színházba látogató sajtómunkatársak. A színház tavaly év végén indított pályázatára beérkezett 108 pályaműből öt dal, egy jelenet és a szinopszis alapján 76-ot talált érvényesnek a Szirtes Tamás által vezetett zsűri. A hétfői meghallgatáson, a pályázat harmadik fordulójában  20 szerzőcsapat mutathatta be röviden pályaművét, majd a felkért művészek illetve több esetben maguk a szerzők előadásában hallgathatott meg a közönség egy dalt a készülő musicalekből. Több neves musicalszínész, többek között Balogh Anna, Nagy Sándor, Vágó Bernadett és Dolhai Attila is a fellépők sorában volt, de a könnyűzenei műfajt képviselő Szekeres Adrien és Szolnoki Péter is énekelt egy duettet. Az eseményről készült képgalériánk itt megtekinthető.
 
2010. augusztus 2.  a kiválasztott művek demo felvételének, szövegkönyvének és kottaanyagának leadási határideje. Ezek alapján határoz a zsűri a versenyben maradó musicalekről.
Az elkövetkező 3 hónapban a kiválasztott művekből 30 perces koncertszerű bemutató készül a szerzők betanításában. A produkciók színpadra állításához a Madách Színház előadókat, technikai segítséget és helyiséget biztosít.
 
A 2. forduló továbbjutói:
1. Andorka Péter
Hajnal Géza: A Rózsalány
2. Bella Máté – Karafiáth Orsolya: Macskadémon
3. Bolba Tamás
Galambos AttilaSzente Vajk: Csoportterápia
4. Boros György László: A Macskakirály
5. Bódy Magdi: Szex, Szinglik, Angyalok
6. Czomba Imre
Meskó ZsoltNovoszel Ágnes: Vörös és fehér – 1919
7. Dragony Tímea – Kádár Piroska
Király TamásIványi Árpád: Vérgrófnő
8. Faltay Csaba – Orosz Dénes: Szellemkép
9. Főri Anna
Gryllus SamuKiss Judit Ágnes: A fabáb
10. Halmos György: Ineya
11. Hrutka Róbert
Neuman PéterKolos István – Duba Gábor: Nápolyi karnevál
12. Lázár Zsigmond
Szabó T. Anna: Kirké
13. Másik Lehel
Vizeli Csaba: A púpos
14. Mihály Tamás
Horváth Péter: Erdei karnevál – az állati musical
15. Nyitrai László
Máthé ZsoltParti Nagy Lajos: Ibusár
16. Papp Béla: A Nap gyermeke
17. Papp Gyula
Demjén FerencSárdy Barbara: Ármány és szerelem
18. Pongrácz Balázs
Oravetz Kristóf: Hijanász
19. Rakonczai Viktor
Orbán Tamás: A boldogság ára
20. Vizi Márton
Tóth Dávid Ágoston: AttilaTiszta szívvel

Kapcsolódó tartalmak

A nyomorultak (Homonnay Zsolt – Szabó P. Szilveszter, Miskolci Nemzeti Színház)

Czibulka Stella

Szentivánéji álom – premier

Nagy Péter

A Macskák az Óbudai Nyár programkínálatában

Volf Anna

A Notre Dame-i toronyőr – Operettszínház

Sándor Petra

Rajongói összefogás a jótékonyság jegyében

Buchmann-Horváth Emese