Kritikai sarok

Párcsere

Bolba Tamás, Galambos Attila és Szente Vajk a Csoportterápia után ismét az emberi kapcsolatokat vette célba: a téma ezúttal a szerelem – ahogyan tőlük már megszokhattuk, kicsit másképp. Az Orosz Dénes azonos című filmjéből készült musical ugyanis nem egy tipikus szerelmi történet. Hanem sok.

Főhősünk, András látszólag felhőtlenül boldog kapcsolatban él Lillával, egészen addig, amíg rá nem jön, hogy az összeköltözés után barátnője már a házasságot tervezi, ráadásul nem sokkal később a lány bejelenti, gyermeket vár. András megrémül, de az igazi baj csak ezután kezdődik: a férfi másnap reggel egy vadidegen lány mellett ébred, aki furcsa módon Lillának vallja magát. Ezt követően András oldalán kiszámíthatatlanul cserélődnek az egymásra cseppet sem hasonlító lányok, aminek köszönhetően a férfi a kétségbeeséstől és az őrülettől kezdve a helyzet kiélvezésén át a szomorúságig hosszú utat jár be, mire rájön, mi is kell neki igazán. A humor az, ami nem engedi, hogy a történet beálljon a tucatművek sorába és semmitmondó romantikus ömlengéssé váljon, ám pont ez az a humor, ami néha-néha önálló életre kel, és beférkőzik a mondanivaló elé.

A Poligamyban a humor szervezőelv – bár ez nem meglepő, hiszen műfaja szerint musical comedy. A frappánsan megírt dalszövegek mellett a szereplők ontják magukból a szellemes sziporkákat. Finom áthallásokból sincs hiány: a legszembetűnőbb talán a darab címére reflektáló origami kiállítás – András és Lilla megismerkedésének színhelye –, és most sem maradnak el a Madách Színházra utaló apró poénok. Az alkotók műfajismeretből is jelesre vizsgáztak: a romantikus filmekből jól ismert klisék remekül működnek, méghozzá attól, hogy inkább afféle öniróniaként vannak jelen, ami egy komédiánál szinte elengedhetetlen.

Lilla a valószerűség határán mozgó, egy-egy meghatározott tulajdonsággal bíró Lillákra esik szét. Az alapvetően egyszerű, ám végletekig kikarikírozott figurák is a humor termékei: Trecskó Zsófia szobanövényként aposztrofált butácska Lillájánál elvárás, hogy már-már idegesítően ostoba legyen; ahogyan a Molnár Gyöngyi által megformált öngyilkos hajlamú barátnő heves kirohanásai is szükségszerűnek tűnnek. A lányok szélsőséges viselkedéséhez olykor András is csatlakozik: Nagy Sándor derekasan kiabál és számtalanszor kiborul, amivel ugyan összhangot teremt aktuális partnerével, de előfordul, hogy egyébként meggyőző alakítása ilyenkor inkább zavaró, mint hatásos. A színészi játék tehát rendkívül végletes és érzékletes, azonban nem mindig sikerül ügyelni arra, hogy a sok ne legyen túl sok, a felfokozottság ugyanis időnként a humor rovására megy.

A vehemencia egyedül Adél alakjából hiányzik. Oroszlán Szonja érzékeny alakításának köszönhetően a független, határozott, ám saját érzéseiben egyre kevésbé biztos pszichológusnő számos apró vonással gazdagodik, és így a musical talán legérdekesebb és legélőbb szereplőjévé válik, egyúttal valamiféle ellenpontot is képez a humor kívánalmainak megfelelően némileg elnagyolt Lillákkal.

A hév a dramaturgiában is megvan: az energia már a hatalmas elánnal induló nyitójelenet forgatagában a tetőfokára hág, és a darab végéig mit sem veszít erejéből. A mozgalmas zene és koreográfia, illetve a sűrű egymásutánban érkező poénok gondoskodnak a sodró lendületről, és a figyelem folyamatos fenntartásáról, azonban itt is hasonló az eredmény, mint a végletekig fokozott színészi játéknál. A tempó olykor túl gyors, és megesik, hogy a máskülönben magával ragadó pörgés nem hagy időt megpihenni, pedig néhány jelenet megérdemelné az alaposabb kidolgozást – annak ellenére, hogy minden mozzanat érezhetően át van gondolva.

A Poligamy attól működik igazán, hogy nem akar többet kihozni magából, mint ami benne van. Nem törekszik életbölcsességek kimondására, és nem fogalmaz meg pátoszos tanulságokat, csupán szórakoztat, és tükröt tart annak, aki hajlandó benézni a humor mögé. Mert a humor ott van még a mélyebb pillanatokban is, de csupán jó szándékból: András vallomásába belekotyognak az időközben segítő szellemekké avanzsált Lillák, megakadályozandó, hogy a mondanivaló kínosan a felszínre toluljon – és bár a nagy pörgésben néha a kelleténél mélyebbre szükségeltetik nézni, aki keres, az talál.

Mezőfi Orsolya

Kapcsolódó tartalmak

Színházak éjszakája – Operettszínház – Mindenki másképp csinálja

Buchmann-Horváth Emese

A zene világnapja – Ha én gazdag lennék

Volf Anna

Jubileumi évadnyitó gálaest a Karinthy Színházban

Buchmann-Horváth Emese

Tavaszébredés – Beszélgetés Viczina Dalmával

Vincze Dániel

Hoztam egy dalt Szendrőládért! – Musicalsztárok az árvízkárosultakért

admin