Interjúk

Poligamy – Interjú Szente Vajkkal

A Madách Színház október 26-án mutatja be a Poligamy című új magyar musicalt. A sajtótájékoztató után Szente Vajkkal beszélgettünk az előadásról.

A Poligamy már a második olyan darab, amiben nem csak színészként, hanem alkotóként is részt veszel. Szereted a színházat ilyen komplexen szemlélni?

Igen, persze, de azért azt hozzá kell tennem, hogy az alkotófolyamat és a színészet két különböző helyzet. Előbbinél az írásra koncentrálunk, adunk a szerepeknek annyi lehetőséget, amennyit a dramaturgia elbír, és aztán később válik el, ki mit játszik. Én magam nem is gondolkoztam ezen, amíg ki nem tettük a pontot az utolsó oldalon. Az pedig, hogy játszom az előadásban, egyfokú könnyebbség, mert így belülről is látom a darabot, emellett – mivel ott vagyok a próbán – Szirtes Tamás tanár úrral könnyedén tudunk dönteni, ha valamilyen változtatásra van szükség. Egy készülő darabnál ugyanis nem szabad azt feltételezni, hogy amit az irodában kigondoltunk, az úgy tökéletes, bátran kell tudnunk módosítani rajta.

Hogyan esett a választás a Poligamyra?

Nagy lehetőség van a filmek színpadi adaptációjában. A Tanár úr mindenképpen azt szerette volna, hogy egy magyar történet kerüljön a Madách Színház színpadára, úgyhogy elkezdtünk olyan filmeket keresgélni, amik igénylik a színpadot – illetve adott esetben a zenés színpadot. Épp együtt forgattam a Hactiont Orosz Dénessel (a Poligamy című film rendező-forgatókönyvírója – szerk.), amikor ez a kérdés napirenden volt a színházban. Elkezdtünk beszélgetni a Poligamyról, és akarva-akaratlanul is eszembe jutott, milyen jó előadást lehetne csinálni belőle, és tulajdonképpen mi pont egy ilyen történetet keresünk.

Mennyire hasonlít a musical a filmre?

Jócskán átírtuk a történetet, szinte csak nyomaiban tartalmazza a filmet. Új szerepek vannak benne, rengeteg új jelenet, tulajdonképpen a történetív, illetve a mondanivaló maradt csupán ugyanaz. Ilyenkor könyörtelen brutalitásra van szükség a témával szemben, ahogy a Tanár úr szokta ezt mondani.

A Csoportterápiához hasonlóan itt is az emberi kapcsolatokon, az emberi természeten van a hangsúly.

Engem igazából csak ez érdekel, nagyon fontosnak tartom, hogy ilyenekről beszéljünk. Valahogy mostanság a filmekben és a könyvekben is az embert keresem, azt, hogy mi van bennünk, mi hajt minket, és nem igazán veszem észre közben, de szinte mindig olyan témákhoz nyúlok, amikkel a saját életemben is találkozom. A Poligamy az elköteleződés problémáját járja körül, egy olyan helyzetről beszél, amivel előbb-utóbb minden ember találkozik: hogyan érint minket, hogy birkózunk meg vele, illetve meg lehet-e birkózni vele egyáltalán. Emellett érdekes újra és újra felfedezni, hogy az esendőségünk mögött mennyi humor van.

Mit gondolsz, könnyen fognak tudni azonosulni a nézők azzal a furcsa helyzettel, amibe András kerül?

Persze, attól, hogy őszinte, hiszen ez egy igaz helyzet. A poligámia-monogámia kérdése nem tíz emberből egyet érint, hanem mind a hétmilliárdunkat, és mindenki meg fogja találni az előadásban azokat a pontokat, amelyeket a saját életében is megtapasztalt már. Állítom, hogy a színháznak mindig válaszolni kell, nem szeretem azokat az előadásokat, amik végül nyitva hagyják a kérdéseket. Mi fogunk válaszolni erre a problémára, úgy gondolom, frappánsan.

Mezőfi Orsolya

Kapcsolódó tartalmak

Az István, a király rövid története

Vincze Dániel

Aida visszatér

admin

A rekordok évadát zárta a Karinthy Színház

Buchmann-Horváth Emese

Thriller a Broadway-n?

admin

Jövőre Jekyll és Hyde a Szegedi Szabadtéri Játékok műsorán

Volf Anna