Hírek, beszámolók

Politikai botrány alapján készülhet Webber legújabb musicale

Andrew Lloyd Webber a BBC-nek nyilatkozva elmondta, hogy hosszú keresés után úgy tűnik, végre megtalálta következő musicalének témáját.

A zeneszerző a ’60-as évek egyik legnagyobb botrányát, a Profumo-ügyet szeretné színpadra adaptálni.
Az 1963-mas események középpontjában Christine Keeler callgirl és az őt futtató Stephen Ward állt. Ward közvetítésével Keeler viszonyt folytatott többek között John Profumo brit miniszterrel, valamint – ezzel egy időben – Jevgenyij Ivanov orosz kémmel. Az ügy napvilágra kerülése után Profumo lemondott, Ward öngyilkos lett, Ivanov elhagyta Angliát, Keeler pedig – hamis tanúzás miatt – 9 hónap börtönbüntetést kapott.
Webber – a BBC-s nyilatkozat alapján – Stephen Ward karaterét emelné ki a történetből.

A Profumo-ügyből Scandal (Botrány) címmel film is készült, a színházi előadások közül pedig az 1997-es A Letter of Resignation című dráma, valamint a Greenwich Színházban 2007-ben bemutatott A Model Girl című musical dolgozta fel a legnagyobb brit szexbotrány történetét. 

Kapcsolódó tartalmak

A zene világnapja – Defying Gravity

Volf Anna

Hamarosan Wildhorn-premier a Broadway-n

admin

Warren Adler: A Rózsák háborúja (Városmajori Szabadtéri Színpad)

Czitrovszky Balázs

Elfújta a szél próba – Szomor György

Liga Mihály

Nem lassít a Pimpernel

admin