Hírek, beszámolók

Rebecca workshop Londonban

A Daily Mail számolt be róla, hogy május 7-én Londonban tartották a Rebecca című Lévay-Kunze musical műhely-előadását.

A workshop külföldön a musicalek színpadra állításának előkészítésére szolgál, melynek során az esetleges változtatásokat kipróbálják, és döntenek a további tennivalókról. Az egyik producer, Ben Spreche elmondta, hogy azért nem New Yorkban tartják a workshop-előadást, mert London ebből a szempontból olcsóbb. A workshopra londoni színházi producerek, menedzserek és színháztulajdonosok is hivatalosak voltak, így talán a Rebecca londoni bemutatására is van esély.

A workshopon Lisa O’Hare, Julian Ovenden, Anna Francolini, Susannah Fellows, David Burt és Jessica Martin előadásában láthatták a meghívottak a musicalt. A szövegkönyvet Christoper Hampton fordítja és dolgozza át, aki a Teljes napfogyatkozás és az Emberbarát című drámák szerzője, a musicalek közül pedig a Sunset Boulevard szövegkönyve kapcsolható a nevéhez.

Kapcsolódó tartalmak

Múzeumok Éjszakája a Víztoronynál

Buchmann-Horváth Emese

Húszéves az Elisabeth

Buchmann-Horváth Emese

Popénekes musical-főszerepben

admin

Vízkereszt, vagy amit akartok

Rechtenwald Kristóf

A rekordok évadát zárta a Karinthy Színház

Buchmann-Horváth Emese