Hírek, beszámolók

Rekordszámú előadást tartott a Budapesti Operettszínház

Társulata budapesti, vidéki és külföldi fellépéseivel együtt rekord mennyiségű, összesen 570 előadást tartott az előző évadban a Budapesti Operettszínház – hangzott el a csütörtöki évadnyitó társulati ülésen.

A tavalyi évad hatalmas sikerrel zárult, hiszen az összesítésből kiderült, hogy a színház társulata 570-szer lépett színpadra. Ebből a nagyszínpadon 136 operett, 134 musical, 31 gyermek és ifjúsági darab került lejátszásra, míg a Raktárszínházban 100 előadást tekinthetett meg a közönség. A nézők a Thália Színházban 49 darabot láthattak, melyben a társulat színészei játszottak. A színház vidéken 13-szor szerepelt, külföldön pedig 107 alkalommal mutatkozott be. A színházi programokat bővítették és színesítették az Aranypálca nemzetközi karmesterverseny megrendezésével, valamint a Nemzetközi Operett és Musical Fesztivál programjaival is. A főigazgató szintén megemlítette, hogy a színház a tavalyi 1,1 milliárd forintos jegybevétele mellé 1 milliárd forint társasági adókedvezményt vehetett igénybe a 2012-es naptári évben.

Az eredményekben gazdag évad után nyáron sem pihent a társulat, hiszen Baján a Rómeó és Júlia, Szegeden és Sopronban az Elfújta a szél musical került bemutatásra, a berlini Waldbühnén pedig 5 ezren látták a Csárdáskirálynő szabadtéri változatát. Sikerrel debütált augusztusban a Budai Várban a Palotakoncert, melyet nemcsak a helyszínen, hanem a televízió képernyőjén keresztül is figyelemmel kísérhetett a közönség.

A 2013-as év hátralévő része is sok izgalmas programot ígér, hiszen októberben ismét látható – immár felújított változatban – Zerkovitz Béla Csókos asszony című operettje, melyet decemberben az Operettszínház nagyszínpadán Az elfújta a szél kőszínházi premierje követ. 2014-ben az operett műfaj rajongói egy igazi klasszikust láthatnak, hiszen megérkezik A cirkuszhercegnő, és az évad végére is jut meglepetés: a Kolozsvári Magyar Operával együttműködve kerül bemutatásra Lehár Ferenc operettje, A mosoly országa, Kerényi Miklós Gábor rendezésében. A kolozsvári premierre már 2014. április 3-án sor kerül.

A Raktárszínházban Vidovszky László Nárcisz és Echo, valamint Dubrovay László Váltságdíj című egyfelvonásos operája mellett, Szabó Máté rendezésében láthatják a nézők Lajtai Lajos Régi nyár című darabját. A társulat új helyszínen is kipróbálja magát, hiszen az Átrium Filmszínházban mutatják be az Amerikai komédia című zenés játékot, melyet Bársony Bálint és Lőrinczy Attila írt Aszlányi Károly színműve alapján.

A sok újdonság mellett májusban újra megrendezésre kerül a Lévay Nemzetközi Énekverseny, jövő nyáron a társulat ismét visszatér Bajára az Elisabeth című musicallel, a Siklósi Várszínházzal pedig folynak a tárgyalások a Rómeó és Júlia bemutatására. A külföldi közönség továbbra is élvezheti a Budapesti Operettszínház előadásait. A Szépség és a Szörnyeteg játszási joga német nyelvterületen a színházé, így télen Zürichben, Essenben és Brémában is látható lesz a musical. A Marica grófnő Baden-Badenben mutatkozik be, Tel-Avivban pedig a Csárdáskirálynő várja a nézőket.

Az évadnyitó társulati ülés végén a főigazgató köszöntötte Oszvald Marikát és Benkóczy Zoltánt, akik már 40 éve tagjai a Budapesti Operettszínháznak.

Kapcsolódó tartalmak

Elfújta a szél. Összpróba Vágó Zsuzsival a főszerepben

Rechtenwald Kristóf

Zűrzavaros éjszaka a Miskolci Nemzeti Színházban

halasi.vivien

TOM HOOPER RENDEZI A MACSKÁK FILMES ADAPTÁCIÓJÁT

halasi.vivien

Folynak a Nyomorultak próbái Kecskeméten

admin

Koldusopera

oldadmin