Interjúk

R&J új beállók – Beszélgetés Sándor Péterrel

 

Mikor kerültél először kapcsolatba a Rómeó és Júlia musicallel?

Nagyon fiatal voltam még –  persze, most is nagyon fiatal vagyok, de akkor még fiatalabb voltam (nevet). 14 éves lehettem, még gimnazista, amikor hallottam a zenéjét a rádióban.

És tetszett?

Nagyon tetszett, voltak számomra kifejezetten érdekes dalok. Ekkor már ismertem az egész darabot, mert meghallgattam a cd-t is. A történetet mindenki ismeri, nem teljesen ugyanaz, mint a Shakespeare dráma, néhol belecsempésztek még olyan dolgokat, amit a rendező elképzelt.

Ekkor már színészi pályára készültél?

Nem. Elsős gimnazista voltam, mikor az iskolánkban, Kecskeméten egy énektanár, Jámbor Zsolt musical stúdiót alapított, és megkérdezte, hogy van-e kedvem hozzá, én pedig igent mondtam. Ez volt számomra mindennek az alapja . Mellette futballoztam, tehát két teljesen különböző dolgot csináltam, de éreztem, hogy van számomra valami különleges a színházban. Ha valaki beszippantja a jellegzetes szagát, a rabjává válik, ilyesmi történhetett velem is.

A Lévay Szilveszter Énekverseny előtt mennyire ismerted az Operettszínházat és a mostani csapatot?

Természetesen ismertem, Magyarország egyik legismertebb zenés színháza nagyon régóta. Kedvenc énekesem Sárdi János, régi nagy bonviván. Rajta kívül persze számos nagyszerű művész volt az Operettszínház társulatának tagja.

A mostani csapatot a dalok révén kezdtem megismerni a musical stúdióban. Már a dalokkal is egészen érdekes élmény volt megismerkedni, volt bennük valami teljesen új. Aztán egyre több musical cd-t kölcsönöztem a könyvtárból, amiket rengeteget hallgattam. 

Személyesen tehát csak nemrég ismerkedtél meg a jelenlegi kollégáiddal?

Személyesen csak most ismertem meg őket. Érdekes, hogy miután hallgattam őket cd-n, vagy láttam a színpadon, egyik pillanatról a másikra megismertem őket személyesen is, kollégák lettünk. Már az egyetemen is csodálkoztam azon, hogy például Hegedűs D. Géza, aki osztályfőnök, egy darabban játszott a diákjaival.

Mit gondolsz Tybalt figurájáról?

A musicalben Tybalt egy jelentősebb ember, érdekes, amit Kerényi Miklós Gábor belegondolt ebbe a szereplőbe. Nagyon sok lehetőség rejlik benne egy színész számára, ha ezt ki tudja használni. Tybalt mint ember nagyon érzelmes, és lehetne arról beszélni, hogy mit kompenzál, milyen falak vannak körülötte, és álarcok rajta, mint ahogy a bálban is álarc van…De én inkább az érzelmekről szeretnék beszélni.

Tybalt a legszentimentálisabb figura ebben a darabban. Azt gondolhatnánk, hogy Rómeó és Júlia azok, de valamilyen szinten mégis úgy érzem, hogy ő, mert a halálba tud menni, odafut azért az érzésért. Júlia számára a nő, vagyis ez az érzés. Nehezen megfogalmazható, mert ők egy család, és úgy érzem, hogy valamilyen szinten betegnek kell lenni ahhoz, hogy az ember a családtagjába, a saját vérébe legyen szerelmes. Nagyon összetett, nehéz összefoglalni, nagyon sok lehetőség van benne. Nem mondanám egy őrültnek, de beteg embernek igen. Lehet, hogy valamilyen szinten ez ugyanaz, de nagyon leegyszerűsítené az egész jelentését, ha azt mondanám, hogy őrült. Ebben a történetben sokkal többről van szó, mint hogy megöli Mercutiót, vagyis igazából Rómeót akarja megölni, mert a két család összecsapott. Ebben a történetben az érzelem a fontos, egy nagyon erős érzelem vezeti, ez pedig a szerelem.

Van olyan jelenet, ami valamiért nehézséget okoz?

Megpróbálom megoldani úgy, ahogy  Kerényi Miklós Gábor, a rendező kéri, és hogyha ő meg van elégedve, akkor nekem is elégedettnek kell lennem. Nagyra tartom a véleményét.

Van kedvenc jeleneted, vagy dalod?

Kedvenc jelenet? Nem tudom, én nem osztom jelenetekre. Persze most a próbák zajlanak, és jelenetek veszünk, de amikor megy az előadás, akkor hiába vagyok kint, hiába nem vagyok a színen, nem oszthatom jelenetekre, mert akkor megszakad. Muszáj eljutni valahonnan valahová, ha ez nem történik meg, ha ez nincs a fejemben, akkor lesznek jelenetek. Akkor különálló dolgok lesznek, csak bejön egy ember, és valami újrakezdődik, nem áll össze. Nem tehetem meg, hogy utána kimegyek és vége, két-három óráig folyamatosan jelen kell lennem. Persze, miután Tybalt meghalt, azután már nem (mosolyog). Könnyebb, ha az ember sokat van a színen, nehezebb kimenni és utána visszatérni pár mondatra úgy, hogy közben mégis egész végig jelen volt a jelenetben, csak nem látta a néző.

A Színművészeti Egyetem hallgatója vagy. Nem okoz gondot, hogy itt is játszol?

Örülnek neki, az osztályfőnökömön is azt vettem észre, hogy büszke rám. Úgy érzi, hogy azt a fajta ízlést, amit át akart adni, már sikerült.  Első évben nem lehet máshol játszani, mert az egyetem azért van, hogy tanítson valamit. Ha az ember egyből elmegy máshova is, akkor ez nem tud érvényesülni. Az egyetemen egyfajta ízlést is tanítanak, megtanítják, hogy miként láss, hogyan láss, hogy figyelj dolgokra és vetítsd át magadra. Ezért van az, hogy aki kész van, azt már nem veszik fel az egyetemre, annak inkább dolgoznia kell. Egy idő után pedig az a jó, ha minél több új dolog van, minél több helyen játszhat az ember.
Három éve járok az egyetemre,  sok minden változott az ízlésemben, érdeklődési körömben, de a gyerekkori élmények, gondolatok s meghatározóak maradtak. Úgy érzem, még mindig gyerek vagyok és még sokáig az is leszek.

Nem nehéz összeegyeztetni a az egyetemet és a színházat?

Néha nehéz. Itt is próbálunk, ott is. Most végeztünk az A Chorus Line című dokumentális revüszínházunkkal, amit Novák Eszter rendezett, és hamarosan elkezdünk Zsótér Sándorral dolgozni.

Stern Ágnes

Kapcsolódó tartalmak

Édeskettes hármasban

Sándor Petra

Trója: lovas színházi bemutató Komáromban

admin

Mr. Banks megmentése

Stern Ágnes

MUSICALEK IS LÁTHATÓK A NYÍREGYHÁZI SZABADTÉRI NYÁRON

halasi.vivien

Megvan a Monte Cristo szereposztása

admin