Hírek, beszámolók

Shrek világhódító útra indul

A Shrek musicalváltozatát 2008-ban mutatták be a Broadway-n. Az igazi nagy siker elmaradt (2010 januárjáig maradt talpon az előadás New Yorkban), ám így is láttak benne annyi fantáziát a producerek, hogy elindítsák az amerikai turnét, és átvigyék az előadást a West Endre. Mindkét későbbi produkció több helyen is eltér az eredeti Broadway-előadástól, így jelen pillanatban a Shrek-musicalnek három változata létezik. A jogtulajdonosok úgy döntöttek, hogy a turné-előadás lesz az etalon, ezt másolhatják a musical bemutatásának jogáért sorban álló producerek.

Spanyolországban és Lengyelországban kezdi meg a musical európai pályafutását, a premiert mindkét országban szeptember 1-re tették. Ezt követi 2012 áprilisában a brazil bemutató, augusztusban az olasz turné, a párizsi közönség pedig decembertől tekintheti meg az ogre kalandjainak zenés feldolgozását.

Kapcsolódó tartalmak

Hair: teljes szereposztás-csere a Broadway-n

admin

Vámpírok Bálja – Éjszakai vámpírtalálkozó

Liga Mihály

„Holnap új nap virrad” – Így született az Elfújta a szél

Vincze Dániel

A Tale Of Two Cities – új musical a Broadway-n

admin

"Minden jó dolog egyszer véget ér!" – Producerek utoljára

admin