Hírek, beszámolók

Sors bolondjai – vígjáték musicalsztárokkal

2010. február 27-én kerül bemutatásra a Sors bolondjai című vígjáték a Madách Színházban. Frederick Stroppel két felvonásos darabját nem először láthatja a közönség, hiszen 2000. júniusában már bemutatták a Madách Kamarában Bereczki Zoltán, Magyar Attila, Pikali Gerda és Szinetár Dóra főszereplésében. Chuck és Gail szerepében továbbra is Magyar Attila és Pikali Gerda lesz látható, a mágnes két pólusaként egymást taszító, de mégis vonzó Jay és Bonnie párosát pedig ezúttal Nagy Sándor és Balla Eszter formálják meg. A rendező ahogyan akkor, úgy most is Szirtes Tamás, a helyszín viszont megváltozott: a Kamara helyett a nagyszínpadon kerül bemutatásra a négyszereplős vígjáték.
 
A Sors bolondjai ugyan nem zenés darab, mégis hemzseg a zenei vonatkozású alkotóktól. A főcímdal zenéjét Kocsák Tibor, az Anna Karenina, az Utazás, A vörös malom és a Légy jó mindhalálig című musicalek alkotója szerezte, szövegét Szente Vajk, a népszerű musicalszínész írta. Vajk nem csupán az előkészületekben vett részt, aktív résztvevője magának az előadásnak is. Miután előadja a főcímdalt (Prológot), többször is feltűnik a díszletként használt modern kivetítőkön (például az esküvői buli DJ-jeként). Nagy Sándor, az Adagio énekese és a Madách Színház főként musicalszerepekben látható színésze ezúttal vígjátékban bizonyít. Balla Eszter az Édeskettes hármasban Soniája és a Macskák Cassandrája után szintén prózában látható a körúti teátrum színpadán.

A szereposztás mellett a díszletek digitális, kivetítés hatású  megjelenítése is különleges élményhez juttatja majd a vígjáték nézőit. Ez a fajta megoldás filmes eszközöket is ad az alkotók kezébe, s a néző olykor – olykor elgondolkodik azon, hogy most vajon színházban, moziban vagy a tv képernyője előtt ül-e. Érdemes lesz tehát mind a darab rajongóinak, mind az újszerű megoldások híveinek, mind a zenés színház szerelmeseinek ellátogatni a Sors bolondjai valamelyik előadására. A darab fotóspróbáján készült képeinket megnézhetik galériánkban.

Kapcsolódó tartalmak

B.Ú.É.K!

admin

Tavaszébredés – Beszélgetés Kossuth Gergővel

Vincze Dániel

A víg özvegy (Fischl – Homonnay)

Buchmann-Horváth Emese

A Tenkes kapitánya (Siklósi Várszínház, 2012. július 5.)

Czibulka Stella

István, a király – utoljára a Magyar Színházban

Rechtenwald Kristóf