Hírek, beszámolók

2010-ben Pókember a Broadway-n

Tegnap jelenteték be a producerek, hogy a 2010. január 16-án kezdődő preview-sorozat után 2010. február 18-ai világ premierrel a New York-i Hilton Theatre színpadán debütál a Pókember musical-változata Spider-man – Turn Off The Dark címmel.

Ahogy azt már korábban is tudni lehetett, a látványszínházra specializálódott Julie Taymor (The Lion King) rendezi majd az előadást, a zenét a U2 két tagja (Bono, The Edge) szerzi, a női főszerepre pedig az Across The Universe című filmből ismert Evan Rachel Wood-ot kérték fel. A kreatív csapat további, filmes tapasztalattal is rendelkező tagokkal egészült ki. Az Across The Universe koreográfusa (Daniel Ezralow) és zenei rendezője (Teese Gohl) is részt vesz majd a produkció létrehozásában, a jelmezeket pedig az Oscar-díjra jelölt Eiko Ishioka készíti. A díszletek megtervezésére a Kis hableány színpadi változatának díszlettervezőjét (George Tsypin) kérték fel.
Az előadásra a hivatalos honlap szerint júniustól válthatók jegyek, méghozzá borsos áron. A produkció költségvetése nem hivatalos információk szerint elérheti a 40 millió dollárt is. A szereposztásról egyelőre nem közöltek részleteket.

Kapcsolódó tartalmak

Taroltak a mormonok Londonban

Vincze Dániel

Toldi, premier előtt – interjú Andrádi Zsanettel és Csengeri Attilával

József Kriszti

Májusban és júniusban felvételt hirdet a békéscsabai Színitanház

admin

Tóték és darab Jávor Pál életéről: „magyar évad” az Újszegedi Szabadtérin

admin

A Madách Színház művészei is felvonultak

admin