Hírek, beszámolók

Stratégiai együttműködés a Thália Színház és az MTVA között

Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá Bereményi Géza, a budapesti Thália Színház ügyvezető igazgatója és Böröcz István, az MTVA vezérigazgatója a magyar kultúra napján, a teátrum vasárnapi Cseh Tamás-emlékestjét megelőzően.

A megállapodásban a Thália Színház vállalta, hogy befogadó jellegéből adódóan ösztönzi a vidéken és a határon túli magyar társulatok előadásainak rendszeres budapesti bemutatását, illetve közös produkciók létrehozását; a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap pedig deklarálta együttműködési készségét, hogy ezekből a színházművészeti alkotásokból hang- és képfelvételeket készít, majd azokat csatornáin sugározza – mondta el az MTI-nek a dokumentum aláírása után a teátrum menedzserigazgatója.

Kálomista Gábor hozzátette: az együttműködés keretei között színházi felvételek, adaptációk, rádiós és televíziós feldolgozások megvalósítását tervezik, így a vidéki és határon túli magyar társulatok eddig talán még soha nem látott lehetőséget kaphatnak a bemutatkozásra.

forrás: MTI

Kapcsolódó tartalmak

Hogyan készült: Én, József Attila

Buchmann-Horváth Emese

Öt előadás kerül le ma a Broadway-n

admin

B.Ú.É.K!

Vincze Dániel

A nyomorultak (film) – hivatalos fotók

Vincze Dániel

Klasszikus operett modern köntösben – Luxemburg grófja az Operettszínház színpadán

polauf.eszter