Hírek, beszámolók

SzínéSziget – jótékonysági nap a Pesti Magyar Színiakadémia fennmaradásáért

A Pesti Magyar Színház Színiakadémiája nehéz helyzetben van, anyaszínházuk kénytelen volt megvonni a támogatást a képző intézettől. A növendékek ezért saját kezükbe vették az irányítást: november 5-én jótékonysági napot szerveznek, melynek teljes bevételét az akadémia működésére fordítják.

Rengeteg neves magyar művész állt a kezdeményezés mellé, akik mind részt vállaltak a jótékonysági napon. November 5-én 10 órai kezdettel a Rómeó és Júlia – Színházi beavatás című programon vehetnek részt az érdeklődők, melyben a növendékek mellett tapasztalt színművészek segítik Shakespeare tragédájának színrevitelét. Rómeó szerepében például Makranczi Zalánt, a Nemzeti Színház társulatának tagját, a Pesti Magyar Színiakadémia egykori növendékét láthatják. A jelenetek között színpadtechnikai és rendezési kérdésekről is hallhatnak a nézők, sőt, Leonard Bernstein zenéje is beleszövődik majd az előadásba.

15 órától Zenés Szín-játék címmel legkülönbözőbb műfajok és művek népszerű részleteiből hallhatnak válogatást a zenés színház kedvelői a Csinibaba kultfilm népszerű gyöngyszemeitől kezdve a generációkat elbűvölő Cseh Tamás-dalokon át a közismert musical slágerekig. Színpadra lép többek között Andrádi Zsanett, Bodnár Vivien, Jegercsik Csaba, Soltész Bözse, Presits Tamás, Szente Vajk. 

Este 19 órakor kezdődik a Színészmesterség című gálaest. A műsorban közel félszáz művésztől láthatnak erre az alkalomra készített produkciót. Láthatják fellépni többek kötött Bozsó Pétert, Cserna Antalt, Egyházi Gézát, Hámori Ildikót, Kakasy Dórát, Kubik Annát, Lukács Anitát, Őze Áront, Pál Andrást, Ruttkay Laurát, a Singer Street Énekegyüttest, Sipos Imrét, Szente Vajkot, Szélyes Imrét, a Tomkins Énekegyüttest, Tóth Sándort és Végh Pétert.

Az estét a Harmadik Figyelmeztetés színész zenekar koncert-showja zárja. A Fillár István, Gémes Antos, Cserna Antal, Horváth Zoltán, Puskás Péter, Pethő Gergő által alkotott, 2009-től működő zenekar látványos műsorral várja a bulizni vágyókat. Negyven fős tánckar egészíti ki az olyan dalok okozta élményt, mint a Kétszázhúsz felett, Egy darabot a szívemből, Elfelejtett szó, Boldogság, gyere haza, Ha legközelebb látlak, Still Got the Blues, Feeling Good, La Mancha, Koppány dala, Ki visz haza, Emese, Csak egy tánc volt, Most kéne abbahagyni.

A programokra külön-külön is lehet jegyet váltani, valamit egész napos bérlettel az összes előadás megtekinthető. Jegyvásárlás.

Minden megvásárolt jeggyel és bérlettel a Pesti Magyar Színiakadémia működését támogatják!

Kapcsolódó tartalmak

A nyomorultak sajtótájékoztató Miskolcon

Buchmann-Horváth Emese

My fair lady a Centrál Színházban

Sándor Petra

Színházak éjszakája – A Budapesti Kamaraszínház is csatlakozik az eseményhez

Volf Anna

Újabb musicalek kerülnek le a műsorról Londonban és New Yorkban

admin

Gyenge évad után musical-dömping a Broadway-n

admin