Hírek, beszámolók

Szirbik Bernadett színésznő kapta a Domján Edit-díjat

A Miskolci Nemzeti Színház színművészének, Szirbik Bernadettnek ítélte oda a Domján Edit Alapítvány kuratóriuma a 2011. évi Domján Edit-díjat.

Szirbik Bernadett 2001-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, 2001 és 2003 között pedig a Szegedi Nemzeti Színházban játszott. 2003-tól a Miskolci Nemzeti Színház tagja – idézte fel Árvai Judit, a színház képviselője. A színésznő 2010 novemberében a Nádasdy Kálmán Versmondó és Sanzonverseny sanzon kategóriájának nyertese, 2011-ben pedig harmadik helyezettje lett.

A kommunikációs és marketingvezető kitért arra is, hogy Szirbik Bernadett művésznőt mindeddig elkerülte a “beskatulyázás réme”. A vidéki színházi évei alatt széles palettán mozognak szerepei, és nem lehet nem odafigyelni színpadi létére. Kiváló énektudásával, a groteszk iránti fogékonyságával, komikai hajlamaival és drámai erejével egyaránt emlékezetessé teszi szerepeit. Korosztályának egyik legtehetségesebb, legígéretesebb művésze – méltatta.

Szirbik Bernadett ebben az évadban Arthur Miller Az ügynök halála című drámája és Spiró György Elsötétítés című színműve mellett a műsoron tartott előadások közül A dzsungel könyve, a Hotel Menthol, az Ármány és szerelem, az Anconai szerelmesek és a Portugál előadásaiban látható – közölte Árvai Judit. A színésznő a Portugál című darab 172. előadása előtt, szombaton vette át a díjat Szakonyi Károlytól, az alapítvány kuratóriumának elnökétől – tudatta a teátrum.

A Domján Edit Alapítvány tehetséges fiatal vidéken játszó színésznők művészetének elismerésére hozta létre ezt a művészeti díjat, amelyet évente egyszer adnak át Domján Edit születésnapjához kötődően. A díj odaítéléséről a vidéki színházak javaslatai alapján dönt a kuratórium.

forrás: MTI

Kapcsolódó tartalmak

Eltévedt sirály – Koós Réka (Elisabeth)

Vincze Dániel

Reflektorfényben a József sztárjai

Vincze Dániel

Jubileumi évadra készül a tihanyi Bujtor István Szabadtéri Színpad

Volf Anna

Webber-darabbal kezdi az idei évadot az egri társulat

Sándor Petra

A dzsungel könyve az alsóörsi a Harley Davidson Open Road Festen

Volf Anna