Hírek, beszámolók

Szolnoki Szigligeti Színház: tizenegy bemutató

A Szigligeti Színház nagyszínpadán és a hamarosan elkészülő Szín-mű-hely stúdiószínpadon összesen tizenegy bemutatót tartanak a 2010/2011-es évadban – közölte keddi sajtótájékoztatóján a szolnoki teátrum igazgatója.Balázs Péter

Balázs Péter az új évadra vonatkozó terveket ismertetve kiemelte: a jövő szezon “legalább olyannak, ha nem tartalmasabbnak ígérkezik, mint a mostani volt”. A következő évadban hat premiert tartanak a Szigligeti Színház nagyszínpadán, míg az egykori “szobaszínház” korszerűsítésével és átépítésével kialakított Szín-mű-hely további öt bemutatónak ad otthont.

Az ősszel induló új szezon előadásait ismertetve Balázs Péter elmondta: “A siker oldalán állunk” mottó jegyében meghirdetett 2010/2011-es évad szeptember 24-én egy Molnár Ferenc-örökzöld, az Üvegcipő bemutatójával indul, melyet Kiss József, a teátrum művészeti vezetője állít a Szigligeti színpadára. Ugyanitt október 15-től Balázs Péter rendezésében a János vitéz, majd november 19-től Kerényi Imre rendezésében Bródy Sándor A tanítónő című darabja lesz látható.

A 2011-es esztendő első nagyszínpadi premierje január 14-én az Én és a kisöcsém című zenés játék lesz Molnár László rendezésében, melyet március 4-én egy Csiszár Imre által rendezett Schiller-darab, az Ármány és szerelem követ. Az évadot április 15-én egy világhírű musical, a Jézus Krisztus Szupersztár zárja majd, melyet Radó Denise állít színpadra. Tim Rice és Andrew Lloyd Webber zenés darabjához a szereplőgárda válogatása éppen hétfőn kezdődött – árulta el az igazgató.

Mindezzel párhuzamosan a Szín-mű-helyben az évad október 9-én Richard Harris Csupa balláb című darabjával indul, majd egy hét múlva a Hajnalban, délben, este című Dario Nicodemi-művel folytatódik. Ezt követi november 27-én a Roncsderby címet viselő zenés produkció, 2011. január 15-én pedig Márai Sándor Kaland című darabja. A stúdiószínpadi premierek sorát Milne Micimackója zárja február 26-án.

A Szín-mű-hely előadásait Radó Denise, Karczag Ferenc, Kautzky Armand, Málnay Levente és Király Attila rendezi – mutatott rá a direktor, aki úgy vélte, ebből a névsorból is kitűnik: a szolnoki színház igyekszik az erre késztetést érző színészek számára lehetővé tenni, hogy rendezőként is kipróbálhassák magukat.

forrás: fidesz.hu

Kapcsolódó tartalmak

Eseménydús november a Pinceszínházban

Buchmann-Horváth Emese

Nyerj jegyet a bécsi Producerekre!

admin

Országos Musical énekverseny Székesfehérváron

admin

Vígszínház – A 2012-13-as évad programja

Potyó Krisztián

Eric Idle Magyarországra látogat

Volf Anna