Hírek, beszámolók

Támogatói szerződést kötött Miskolc leghallgatottabb kereskedelmi rádiója és a Miskolci Nemzeti Színház

A teátrum és a Rádió-M korábbi együttműködésének megerősítésére Béres Attila színházigazgató és Tóth-Szántai József, a rádió ügyvezető igazgatója kiemelt médiatámogatói szerződést írt alá a Helynekem MNSZ szalonjában.

A város leghallgatottabb kereskedelmi rádiója, a Rádió-M, színházi magazinja és más műsorai által már évek óta informálja a megye lakóit a Miskolci Nemzeti Színház eseményeiről. Ezt az együttműködést fűzte szorosabbra a Béres Attila színházigazgató, és Tóth-Szántai József, a rádió ügyvezető igazgatója által november 12-én aláírt médiatámogatási szerződés. A felek sajtótájékoztatón számoltak be az együttműködés céljairól. Az eseménynek a Helynekem nemrégiben megnyílt MNSZ szalonja adott otthont.

A Rádió-M színházi magazinjából lejátszott rövid összeállítás után Béres Attila elmondta, a színháznak az együttműködés nagy lehetőség és segítség. Az összefogás által a város lakói járnak jól, hiszen a színház a Rádió-M közvetítésével eljut mindenkihez. Célként az ifjúság érdeklődésének felkeltését, a pozitív együttgondolkodást és a színház közösségi élménnyé tételét emelte ki.

Tóth-Szántai József szerint a színház és a rádió is a városlakókat szolgálja. Az együttműködést izgalmas játéknak nevezte, ami által színeket hoznak be a kereskedelmi rádióba. A színházi magazin és a reklámtámogatások célja is az, hogy a teátrum falain belül történő események eljussanak annak falain kívülre, és megtalálják az embereket.                        

Mivel a színház kreativitás, a rádió pedig eszköz a célközönség megtalálására, az együttműködés keretein belül terveik között szerepel új  programok kitalálása és megvalósítása, melyek az eddigiekhez hasonlóan izgalmasnak ígérkeznek a közösség számára.

Kapcsolódó tartalmak

Jelmezes Vámpírok fotózás!

admin

Anconai szerelmesek 2 – Ősbemutató szombaton a nyíregyházi színházban

Volf Anna

Musical, dráma és humor a Szegedi Nemzeti Színházban

Krista Adrienn

Lényegre vetkőztetve – Mrozek: Strip-tease

Mezőfi Orsolya

Így készült a Jézus Krisztus Szupersztár – 5. rész

Volf Anna