Hírek, beszámolók

Tom Sawyer és Huckleberry Finn kalandjai

A Magyar Színházban május óta látható a Mark Twain klasszikus ifjúsági regényei nyomán készült családi musical, a Tom Sawyer és Huckleberry Finn kalandjai. A produkció érdekessége, hogy létrehozása érdekében a magyarországi musicaljátszás egyik nagy öregje, a szövegkönyvet megalkotó és a dalszövegeket író Miklós Tibor egy elsőműves musicalzene-szerzővel szövetkezett. A dalokért felelős Tóth Péter ugyanis eddig elsősorban komolyzenei berkekben volt ismert, és ez az első igazi kalandozása a könnyedebbnek mondott műfajba.

Az elkészült darab nem csupán a jól ismert kerítésfestéses, foghúzásos Tom Sawyer-sztorit meséli el, az alkotók két másik Mark Twain-műből, a Huckleberry Finn kalandjaiból és a Tom Sawyer mint detektívből is átemeltek cselekményelemeket, sőt, olyan, az eredeti könyvekben nem szereplő, valós személyekre is utalnak a musicalben, akik meghatározó szereplői voltak az Egyesült Államok történetének. Így esik szó például – egyfajta történelmi keretbe ágyazva –  a rabszolgaság eltörléséért küzdő John Brown-ról.

A darab zenéjéről a komponista a következőképpen vélekedik: „Olyan musicalt akartam írni, amiben nagyon kell tudni énekelni. Nem nagyon van olyan szám, amiben ne lenne szükség legalább másfél oktáv hangterjedelemre. Minden dalban van egy kis zenei csavar, mondván, legyen kicsit más, de azért mégse feledkezzünk meg a musical kötelező kliséiről sem. Arra persze nagyon ügyeltünk, hogy a hangzás ne legyen nagyon eklektikus: a végeredmény kicsit rockos, máshol gospeles, helyenként operás, vannak benne 8-10 perces, nagyobb lélegzetű jelenetek is, operás zenével”.

A Tom Sawyer és Huckleberry Finn kalandjaiban a főbb szerepekben Puskás Peti/Vecsei László (Tom), Vecsei László/Gömöri András (Huck), Nagy Anikó (Polly néni), Miklós Eponin/Rácz Zsuzsanna (Mary), Pál András (Jubiter Dunlap) és Jegercsik Csaba (Huck apja/Király, hajdani komédiás, szélhámos) látható. A barátság és az összetartozás eszméjét hirdető musical idén még november 16-án, december 15-én és 18-án tekinthető meg a Magyar Színházban.

Szilágyi Gábor

Kapcsolódó tartalmak

Rendhagyó Trója sajtótájékoztató a komáromi Igmándi-erődben

admin

Hello Dolly előadás a Vidéki Színházak Fesztiválján

Volf Anna

Nagy siker volt a Grease élő adása

Volf Anna

Megvan a Sakk-koncert teljes szereposztása

admin

Meghallgatás musical előadásokra

admin