Hírek, beszámolók

Kihirdették a színházi díjak jelöltjeit New Yorkban

New Yorkban a május és a június a színházi díjak jegyében telik. Felvezetésként az Outer Critics Circle Award jelöltjei kerültek nyilvánosságra, ezt követte a Drama Desk Award, végül a Tony.

Tony

A jelöltek listáját böngészve mind a kategóriák mind a jelölhető előadások tekintetében találunk különbségeket. A legfontosabb eltérés, hogy míg a Tony csak a Broadway-előadásokat díjazza, addig a másik két díj az off-Broadway-n bemutatott produkciókat is számításba veszi.

A gazdasági válság és az elhalasztott premierek ellenére idén is volt miből válogatniuk a jelölőbizottságok tagjainak.

A musical-felújítások közül kiemelkedik a Hair, amely szép számú jelölést gyűjtött össze mindhárom díjnál. Körülbelül fele ennyi jelöléssel követi a Hairt a West Side Story felújítása, mely Jerome Robbins eredeti koreográfiájával és Arthur Laurents rendezésében került színre. A Pal Joey felújítása is szerepel mindhárom jelölti listán. A Tony esetében a Guys And Dolls került be negyedikként, a rossz nyelvek szerint csak azért, hogy meglegyen a négy jelölt. (A produkció a sztár-szereposztás ellenére kedvezőtlen fogadtatásban részesült.) Az Outer Crirics Circle Award és a Drama Desk listáján a negyedikként jelölt musical-felújítás egy off-Broadway produkció, az Enter Laughing.

Billy ElliotAz évad legértékesebb díja a legjobb új musicalnek járó Tony. A Londonból áthozott és hatalmas sikerrel futó Billy Elliot jelölése senkit nem lepett meg. Az már annál inkább, hogy a  musical 15 Tony-jelölést gyűjtött  be, és a Producerekkel holtversenyben az örökranglista élére ugrott. Szintén várható volt a Next To Normal jelölése, mely egy mániás depresszióban szenvedő nő és családja történetét mutatja be. (Mivel a musicalt korábban már játszották az off-Broadway-n, ezért a másik két díjon nem jelölhető.) A Dreamworks támogatását maga mögött tudó Shrek jelölését is borítékolni lehetett, a negyedik jelölt viszont felborzolta a kedélyeket. A rossz kritikák ellenére is Dolly Parton country-énekesnő 9 to 5 című musicalét várták legtöbben a negyedik helyre, de a 9 to 5 helyett a ’80-as évek rock-slágereivel megtűzdelt úgynevezett „jukebox-musical”, a Rock of Ages kapott jelölést.

A fenti két kategória jelöltjei még egy extra jutalommal is gazdagodnak júniusban. A Tony-gálán ugyanis kizárólag a legjobb új musical és a legjobb felújítás kategóriában jelölt musicalek mutatkozhatnak be egy rövid előadás-részlettel. Az egyetlen kivétel a Pal Joey, amely már nincs műsoron, így hét szereplőgárda produkcióját élvezhetik majd a CBS nézői június 7-én.

A legjobb szövegkönyv kategóriában a Billy Elliot, a Next To Normal, a Shrek és a [title of show] kapott jelölést.
A Tony egy egységként veszi figyelembe a legjobb zenét és szöveget (best score), itt a Billy Elliotot, a Next To Normalt, a 9 to 5-ot és a Shreket jelölték.

A musicalszínészeket négy kategóriában díjazzák.

Brian D'Arcy JamesA férfi főszereplők mezőnyében Brian D’Arcy James, a Shrek címszereplője – idén egyedüliként – mind a három fent említett díj jelöltjei között szerepel. A három Billy – többszörös szereposztásról lévén szó – furcsa helyzet elé állította a jelölőbizottságokat. Az Outer Critics Circle Award egy speciális díj odaítélésével oldotta meg a problémát, ezzel kivették a gyerekeket a megmérettetésből. A Drama Desk nem jelölte őket azzal az indokkal, hogy csak egy szereposztás megtekintésére kaptak meghívást, ez pedig kevés ahhoz, hogy a jelölésről döntsenek. (A Broadway-n csak elvétve létező többszörös szereposztás esetén ugyanis együtt kell jelölni a szereplőket.) A Tony-díjnál viszont a három Billy ott van a jelöltek között, sőt ők lehetnek a kategória nagy esélyesei. (Egy érdekesség: a londoni premier hármas szereposztása anno elnyerte az Olivier-díjat.) Ellenfelük a más említett Brian D’Arcy James mellett Gavin Creel (Hair), J. Robert Spencer (Next To Normal) valamint – hatalmas meglepetést okozva – a Rock of Ages főszereplője, Constantine Maroulis lesz. Ő az első American Idol sztár, akit Tony-díjra jelöltek. A Tale of Two Cities rajongói James Barbour nevét hiányolják a listáról, aki a Drama Desk- és az Outer Critics Circle Award jelölés után talán joggal reménykedhetett volna egy Tony-jelölésben is.

A női főszereplők tekintetében az egyetlen meglepetés az volt, hogy a másik két díj jelöltjei között szereplő Megan Hilty és Stephanie J Block (9 to 5) nem kapott jelölést. A 9 to 5 női triójából csak Allison Janney van ott a Tony-jelöltek között. Mellette a West Side Story argentin üdvöskéje, Josefina Scaglione, a Shrek Fionája, Sutton Foster, a Pal Joey főszereplője, Stockard Channing, és nagy esélyesként Alice Ripley (Next To Normal) szerepel a listán.

A férfi mellékszereplők között két nevet is találunk a Billy Elliotból (David Bologna, Gregory Jbara), jelölték továbbá Marc Kudisch-t (9 to 5), Christopher Siebert (Shrek) és Will Swensont (Hair). Meglepetést okozott, hogy Aaron Tveit (Next To Normal) nem került fel a listára.

A női mellékszereplők mezőnyében úgy tűnik, Haydn Gwynne (Billy Elliot) és Karen Olivo (West Side Story) között fog eldőlni a díj sorsa. Jennifer Damiano (Next To Normal), Martha Plimpton (Pal Joey) és Carole Shelley (Billy Elliot) szólhat még bele a küzdelembe.

Az alábbi táblázat a fontosabb jelöléseket tartalmazza:

 

Tony

Drama Desk

Outer Critics Circle Awards

Legjobb musical

Billy Elliot
Next To Normal
Rock of Ages
Shrek

9 to 5
Billy Elliot
Fela (off)
Liza’s at the Palace
Shrek
The Story of My Life (off)

Billy Elliot
Rock of Ages
Shrek
A Tale of Two Cities

Legjobb felújítás

Guys And Dolls
Hair
Pal Joey
West Side Story

Enter Lauging (off)
Hair
Pal Joey
West Side Story

Enter Lauging (off)
Hair
Pal Joey
West Side Story

Szövegkönyv

Billy Elliot
Nex To Normal
Shrek
[title of show]

This Beautiful City (off)
The Toxic Avenger (off)
Billy Elliot
The Story of My Life (off)
Shrek
9 to 5

 

Zene

Billy Elliot
Next To Normal
9 to 5
Shrek

Zene
The Story of My Life (off)
Dear Edwina (off)
Billy Elliot
9 to 5
Road Show (off)
Shrek

Szöveg
The Story of My Life (off)
13
Dear Edwina (off)
Shrek
9 to 5
Road Show (off)

Billy Elliot
Happiness (off)
Rooms (off)
Shrek

 

Férfi főszereplő

David Alvarez, Trent Kowalik, Kiril Kulish
(Billy Elliot)

Gavin Creel
(Hair)

Brian D’Arcy James
(Shrek)

Constantine Maroulis
(Rock of Ages)

J. Robert Spencer
(Next To Normal)

James Barbour
(A Tale of Two Cities)

Daniel Breaker
(Shrek)

Brian D’Arcy James
(Shrek)

Josh Grisetti
(Enter Laughing – off)

Sahr Ngaujah
(Fela! – off)

Will Swenson
(Hair)

James Barbour
(A Tale of Two Cities)

Matt Cavenaugh
(West Side Story)

Brian D’Arcy James
(Shrek)

Josh Grisetti
(Enter Laughing – off)

David Pittu
(What’s That Smell? – off)

Női főszereplő

Stockard Channing
(Pal Joey)

Sutton Foster
(Shrek)

Allison Janney
(9 to 5)

Alice Ripley
(Next To Normal)

Josefina Scaglione
(West Side Story)

Stephanie J Block
(9 to 5)

Stockard Channing
(Pal Joey)

Megan Hilty
(9 to 5)

Sutton Foster
(Shrek)

Allison Janney
(9 to 5)

Karen Murphy
(My Vaudeville Man – off)

 

Sutton Foster
(Shrek)

Megan Hilty
(9 to 5)

Leslie Kritzer
(Rooms – off)

Nancy Opel
(The Toxic Avenger – off)

Josefina Scaglione
(West Side Story)

Férfi mellékszereplő

David Bologna
(Billy Elliot)

Gregory Jbara
(Billy Elliot)

Marc Kudisch
(9 to 5)

Christopher Sieber
(Shrek)

Will Swenson
(Hair)

Hunter Foster
(Happiness – off)

Demond Green
(The Toxic Avenger – off)

Gregory Jbara
(Billy Elliot)

Marc Kudisch
(9 to 5)

Bryce Ryness
(Hair)

Christopher Sieber
(Shrek)

Daniel Breaker
(Shrek)

Aaron Simon Gross
(13)

Gregory Jbara
(Billy Elliot)

Christopher Sieber
(Shrek)

Wesley Taylor
(Rock of Ages)

Női mellékszereplő

Jennifer Damiano
(Next To Normal)

Haydn Gwynne
(Billy Elliot)

Karen Olivo
(West Side Story)

Martha Plimpton
(Pal Joey)

Carole Shelley
(Billy Elliot)

Farah Alvin
(The Marvelous Wonderettes – off)

Christina Bianco
(Forbidden Broadway – off)

Haydn Gwynne
(Billy Elliot)

Karen Olivo
(West Side Story)

Nancy Opel
(The Toxic Avenger – off)

Martha Plimpton
(Pal Joey)

Kathy Fitzgerald
(9 to 5)

Haydn Gwynne
(Billy Elliot)

Karen Olivo
(West Side Story)

Martha Plimpton
(Pal Joey)

Carole Shelley
(Billy Elliot)

Rendezés

Billy Elliot
Next To Normal
Rock of Ages
Hair

White Christmas
Billy Elliot
9 to 5
Shrek
Hair
Enter Laughing (off)

Billy Elliot
West Side Story
Shrek
Hair
Happiness (off)

Koreográfia

Hair
9 to 5
Billy Elliot
White Christmas

Hair
9 to 5
Billy Elliot
Fela! (off)
White Christmas
My Vaudeville Man! (off)

Hair
9 to 5
Billy Elliot
Shrek
Happiness

Jelölések száma

Billy Elliot: 15

Next To Normal: 11

Hair: 8

Shrek: 8

Rock of Ages: 5

9 ro 5: 4

Pal Joey: 4

West Side Story: 4

9 to 5: 15

Shrek: 12

Billy Elliot: 10

Hair: 8

White Christmas: 5

Fela! (off): 4

Billy Elliot: 10

Shrek: 10

West Side Story: 5

Hair: 4

Happiness (off): 4

9 to 5: 3

Kapcsolódó tartalmak

Zrínyi 1566 (Eger)

Nagy Péter

A Vörös Pimpernel a soproni MKB Arénában

admin

Arany Kotta 2014

Buchmann-Horváth Emese

József extra – május 23.

Nagy Péter

Náray Erika önálló koncertje a Müpában

Buchmann-Horváth Emese