Hírek, beszámolók

Történelmi musicalekkel turnézik idén nyáron az Agria Játékok

Rákóczit, Zrínyit és az egri hősöket idéző zenés történelmi trilógiával indul nyári turnéra az Agria Nyári Játékok – tájékoztatta pénteken az MTI-t a társulat ügyvezetője.

A Rákóczi-szabadságharcot feldolgozó mű, A Fejedelem, a szigetvári hősöknek emléket állító Zrínyi 1566 és a Gárdonyi Géza halhatatlan művéből készült Egri csillagok című musicalek, együtt, most először lesznek megtekinthetőek itthon és külföldön – közölte Kelemen Csaba. Mint elmondta: a közönség mindhárom művet láthatja Egerben júliusban és augusztusban a 2012-es Agria Nyári Játékok keretében az egri várban kialakított színpadon.

A Fejedelem című musicalt bemutatják júniusban Pécsett és júliusban Kassán is, míg a Zrínyi 1566 meghívást kapott a Kolozsvári Magyar Napok záró ünnepségére augusztus 20-ra.

Különlegességnek számít, hogy valamennyi produkciót bemutatják a cselekmény eredeti helyszínein is, vagyis az Egri csillagok az egri várban, A Fejedelem Sárospatakon, míg a Zrínyi 1566 a kirohanás napján, szeptember 7-én a szigetvári várban lesz látható.
Mindhárom darabot Moravetz Levente rendezte; a főbb szerepekben Sasvári Sándort, Feke Pált, Csengeri Attilát, Szomor Györgyöt, Kelemen Csabát, Dévényi Ildikót, Vermes Tímeát, Blaskó Balázst, Herczeg Flórát, Beleznay Endrét és Füredi Nikolettet üdvözölheti a publikus – mondta Kelemen Csaba.

forrás: MTI

Kapcsolódó tartalmak

Serbán Attila: A musicalen túl

admin

Schmidt Barbara (Rana) fotókiállításának megnyitója (2012.06.20.)

Volf Anna

A Chicago a harmadik leghosszabb ideig futó Broadway musical lett

Sándor Petra

Megvonják két fővárosi színház támogatását

Volf Anna

Vígszínház – Csütörtökön hallgatja meg Eszenyi Enikőt a szakmai bizottság

Volf Anna