Interjúk

Új beállók a Rómeó és Júliában – Interjú Kalocsai Zsuzsával

A Rómeó és Júlia új Dadája az előadás után válaszolt a Viva la Musical! kérdéseire.

A Dada szerepe messze van attól a primadonna szerepkörtől, amiben a nézők megszokhattak Téged, ráadásul musicalről beszélünk. Milyen érzés volt belekóstolni egy másik műfajba?

Én azt mondom, hogy a hangképzés, a hang ugyanúgy fontos mindkettőnél, aztán megvannak a műfajra jellemző stílusjegyek. Én azért igyekeztem becsempészni olyasmit, ami nekem kényelmes, mert a Dada szerepe nagyon mély láge. De bármilyen szerepet kapok, szívesen eljátszom, és a Dada egy nagyon jó szerep. Hálás vagyok érte a sorsnak. Elvégre nem primadonna diplomát szereztem a Színművészetin, hanem színész diplomát. (nevet) Operett-musical szakon végeztem, egy évfolyamban Faragó Andrással, Malek Andreával, Simonyi Krisztivel, többek között. Fantasztikusan jó osztályunk volt, de olyan volt az összetétele, hogy már ott is én voltam a kakukktojás egyetlen operettesként. Így bőven volt abban részem, hogy a vizsgaelőadások alkalmával nekem kellett idomulnom, és többnyire musicaleket vagy sanzonokat énekelnem.

Nagyon szeretnék igazán színészi feladatokat is kapni, és úgy érzem, a Dada az első lépés, egy jel, hogy ebből a skatulyából ki lehet törni. Pláne, ha az embernek ennyire nagyszerű partnerei vannak. Hálás vagyok a segítségért, amit tőlük kaptam. Egy ilyen régóta futó sikerprodukcióba jó érzés belekerülni. Nem mondom, hogy nem voltak félelmeim, hogy ki fogok lógni, hogy díva leszek, hisz ma délelőtt például még Vilja-dalt énekeltem a Karmesterversenyre próbálva. De azt mondom, ez jó játék, jó kis kikacsintás. A vérfrissítés a szerelemben és a színpadi munkában sem árt. (nevet)

Mindent egybevéve mi volt számodra a legnagyobb kihívás?

Nagyon felpörögtek a színházban az események, és igen kevés próbával álltunk be. Ezúton is szeretném megemlíteni Rogács Lászlót, és megköszönni a segítségét. Ő volt, aki a szobájában minden szerepet eljátszva „lejárta” velem az előadást. Nagy képzelőerőre volt szükség, de megoldottuk.

Melyik a musicalirodalomban az a szerep, amit leginkább szeretnél eljátszani?

Egy csomót rám írtak! (nevet) Nagyon boldog lennék a Teamamától, az is közel áll hozzám. Talán mert a színészi mellett óvónői diplomám is van, és ott is alapvetően fontos a játékosság. A mese mivolta miatt pedig kapcsolódik az operetthez is, mivel tulajdonképpen minden operett mese. De tényleg azt tudom mondani, hogy mindenre nyitott vagyok, szeretem kipróbálni magam. Prózát is nagyon szívesen játszanék, ahogy természetesen további primadonna szerepeket is. A vágyam az, hogy ezek a lehetőségek ne zárják ki egymást kölcsönösen.

Horváth Emese

Kapcsolódó tartalmak

Hamarosan érkezik a West Side Story az Erkel Színházba

Buchmann-Horváth Emese

1300. Macskák

Nagy Péter

A zene világnapja 2010

admin

Tarol a Jégvarázs az amerikai mozikban

Volf Anna

A Jégvarázs lett a filmtörténet legnagyobb animációs kasszasikere

Volf Anna