Hírek, beszámolók

Újra dübörög a Rock Színház

Miklós Tibor a Benczúr Házban hirdette ki a nyári és őszi programot, amiben helyet kapott többek között a Kiálts a szeretetért! és a Jentl is.

A Rock Színház három évtizeden át a musical meghatározó műhelye volt Magyarországon. Tizennégy világsiker bemutatása mellett huszonegy új magyar musicalt és rockoperát vitt színre. 1980-ban a műfaj elfogadtatásáért küzdöttek, ma rangjának, hitelének megőrzéséért, az új művek születéséhez kedvező színházi környezet megteremtéséért, az utánpótlás megfelelő neveléséért harcolnak. Céljaik megvalósítására hozták létre a Magyar Musical Műhelyt.

A Benczúr Házzal és az Eötvös 10 Kulturális Központtal együttműködve. új helyszíneken kerülnek bemutatásra a már jól ismert sikerdarabok és új alkotások is.

A sajtótájékoztató keretein belül átadásra került az Orszáczky-díj, amit a Magyar Zeneszerzők Országos Egyesülete alapított három évvel ezelőtt. A díjat idén Naszvagyi Tamás szövegíró kapta Végállomás című musicaljéért.

Valamint részletek hangzottak el a Kiálts a szeretetért! rock-operából és a készülő koncertfantáziából.

 

A Rock Színház bemutatói 2013 nyarán a Benczúr Ház szabadtéri színpadán:

-JÚLIUS 5-6. 19.00 óra: Kocsák- Kemény-Baróthy-Miklós: Kiálts a szeretetért! – rock-opera

-AUGUSZTUS 21., 23., 24. 19.00 óra: Lennon-McCartney-Harrison-Miklós: Mágikus misztikus utazás Bors őrmester Árva Szívek Klubjának zenekarával Strawberry Fields-től a Penny Lane-ig – koncertfantázia

 

2013 őszétől ősbemutatók az Eötvös 10 Kulturális Központban:

Tóth-Pirandello-Miklós: Hat szerep élni akar – musical-opera

Naszvagyi-Shuty-Miklós: Kapcsolatok – rock-musical

Kemény-Anouilh-Miklós: Eurüdiké – musical-opera

 

Singer-Legrand-Bergman-Miklós: Jentl – monodráma dalokkal Nagy Anikó előadásában

Kapcsolódó tartalmak

Kitűzték a Rebecca Broadway-premierének időpontját

Volf Anna

Kettős Elisabeth premier!

Vincze Dániel

Újra West End Live Londonban

admin

Színházak éjszakája – Centrál színház: The Beatles

Czitrovszky Balázs

Sissi nyomában – Budavári Palotakoncert 2017

Buchmann-Horváth Emese