Hírek, beszámolók

Válogatást tart a békéscsabai Jókai Színház

A Jókai Színház közleménye szerint 2016 januárjában Seregi Zoltán rendezésében mutatják be a Légy jó mindhalálig című musicalt. A két szereposztásban összesen 34 gyerek lép majd színpadra, őket nagyszabású meghallgatás keretében szeretnék kiválasztani. A jelöltek megtalálásához a közönség segítségéet is kérik:

“Szomszédok, házmesterek, tanárok, szülők, nagyszülők, vagy csak egyszerűen élesszemű színházrajongók! Ha Ön ismer a környezetében eleven, lelkes, színpadra termett fiatalt, aki 10-13 év közötti, ügyes, jól szaval, tud énekelni és kirobban belőle a színpadi talentum, küldjön nekünk egy jelet, és mi felkeressük, felkutatjuk a szunnyadó tehetséget.”

A szeptemberben induló válogatáson ének-, tánc- és görkori-tudásukat, valamint prózamondó tehetségüket mérik össze a gyerekek. A casting részben a tehetségkutató műsorokban látott módon zajlik majd: élő televíziós közvetítésben mutatkozhatnak be a gyerekek, akiknek a teljesítményét szakmai zsűri értékeli, és akikre a közönség is szavazhat. A zsűrizésbe a 23 évvel ezelőtti békéscsabai Légy jó mindhalálig előadás két szereplőjét, Sánta Lászlót és Szente Vajkot is bevonják.

A jelentkezéseket a nyilasmisiestarsai@jokaiszinhaz.hu címre várja a színház.

Kapcsolódó tartalmak

Superbrands-díjat kapott a Madách Színház

Sándor Petra

Valentin-napi koncertet rendez Szomor György

admin

Bejelentették a Szegedi Szabadtéri Játékok 2010-es műsorát

admin

Szupersztár: megvan az aréna-turné Júdása

Volf Anna

Bemutatták a Pókembert a Broadway-n (videóval)

Volf Anna