Interjúk

VÁMPÍROK BÁLJA 200. ELŐADÁS – INTERJÚ SIMON PANNÁVAL

A hét éve Magyarországon is látható Vámpírok bálja musical hamarosan a 200. előadásához közeledik. A jubileum kapcsán a Viva la Musical! a Sarah-t alakító Simon Pannával beszélgetett.

Rövid biográfiádban az szerepel, hogy a Pesti Broadway stúdió növendéke voltál. Mikor döntötted el, hogy színésznő leszel?

Igazából először az éneklés foglalkoztatott. Tizennégy éves koromban kezdtem úgy érezni, hogy a színház világa nagyon érdekel. Ezután felgyorsultak az események: felvettek a Pesti Broadway Stúdióba.

A Vámpírok bálja Sarah-ja az eddigi legnagyobb színpadi szereped; hogyan kerültél a produkcióba?

Tavaly nyáron jelentkeztem meghallgatásra, bár eredetileg nem erre a szerepre készültem. Aztán az egyik kedves kollégám, a musicalben Herbertet alakító Pirgel Dávid tanácsolta, hogy eszembe ne jusson Magda szerepére pályázni, hiszen Sarah karaktere áll hozzám közel.Végül Sarah szerepéért szálltam versenybe – sikerrel.

A Vámpírok bálja nemsokára 200. előadásához érkezik. Milyen érzés volt egy futó produkcióba újként bekerülni, és mennyire gyorsan sikerült összerázódni a csapat többi tagjával?

Kevés idő állt a rendelkezésünkre, ráadásul eleinte eléggé nagy falatnak éreztem a szerepet. Ennek ellenére sikerült gyorsan beilleszkednem, és szerencsére a Krolockot alakító Langer Somával – akivel ugyanazon a castingon kerültünk be a darabba – könnyen megtaláltuk a közös hangot. Sokat köszönhetek az egész társulatnak és különösen Cornelius-nak (Cornelius Baltusrendező – a szerk.). A próbafolyamat alatt különböző játékos foglalkozásokkal is dolgoztunk azon, hogy még hitelesebbé tegyük Somával közös játékunk.

Említetted, hogy először kicsit tartottál Sarah szerepétől. Most, hogy már jó néhány előadást tudhatsz Magad mögött, mit tartasz legvonzóbbnak ebben a karakterben?

Rettenetesen szeretem Sarah-t játszani, személyisége sok tekintetben különbözik az enyémtől.  Úgy gondolom, ez a szerep bárki számára óriási lehetőségeket tartogat.

Mi számodra a legnagyobb kihívás benne?

Nehéz megfogalmazni, ki is valójában ez a lány. Ki kell találnom, hogy én milyennek látom őt, és milyennek szeretném, ha a néző látná a karaktert általam. De igazából a legfontosabb kihívás az a szerepben, hogy az alapvető különbözőségünk ellenére megéljem Sarah-t, és mindezt úgy, hogy a közönség is szeresse őt.

Ha Sarah helyében kellene Alfred és Krolock gróf között döntened, merre húzna a szíved és miért?

Valószínűleg nekem is a titokzatos vámpír felé húzna a szívem. Mert  a titokzatos és veszélyes dolgok vonzzák az embert, és biztosra veszem, hogy engem is űzne a kíváncsiság. Ahogy mondani szokás: a tiltott gyümölcs a legédesebb.

Egyre kelendőbbek a vámpírtörténetek. Véleményed szerint mitől más a Vámpírok bálja mint a műfaj többi alkotása? Melyik musicalszereplők bőrébe bújnál szívesen a jövőben?

Misztikus, szórakoztató, a zeneisége egyedülálló, hiszen a zeneszerző,Jim Steinman különböző stílusokat tökéletesen ötvöz a Vámpírok báljában. A közönség és mi is imádjuk. Ezek a vámpírok szerethetőek.

Nagyon szívesen kipróbálnám magam még néhány szerepben. Az Operettszínházban, az Elfújta a szél című musicalben Melanie szerepét kaptam meg. De ki tudja, mit tartogat a jövő! Most a Vámpírok báljára koncentrálok, hiszen Sarah-t, ezt a nagyszerű, izgalmas szerepet már játszhatom. Augusztus végén  visszatérnek a szenvedélyes vámpírok a csodálatos muzsikával, hogy ismét elvarázsoljanak mindannyiunkat.

Jámbor Dorottya

Kapcsolódó tartalmak

Rent trailer

admin

A 2011-es Színházi Világnap üzenete Ugandából

Nagy Péter

Lőrinczy György átvette a Budapesti Operettszínház vezetését

Sándor Petra

Ma tartja szabadtéri évadnyitóját a Weöres Sándor Színház

Volf Anna

A Csoportterápia nyerte a Madách Musical pályázatát

admin