Hírek, beszámolók

Vámpírok bálja fanfiction válogatás 1.

A 200. Vámpírok bálja tiszteletére a Viva la Musical! fan fiction pályázatot hirdetett meg, melynek keretében olvasóink szabadon továbbgondolhatták, mi történhetett a darab cselekménye előtt és után hőseinkkel. Többek kérésére 10 részes válogatást teszünk közzé a beküldött pályaművek egy részéből. A mai írást BAGOLY jeligéjű pályázónk küldte.

A színdarab folytatása

Miután Sarah megharapta Alfredet, és elhúzkodta Ambronsius közeléből, a két újszülött vámpír a havas tájon bolyongott egy ideig, nem tudván mitévők legyenek. Sarah azonnal visszatért volna Krolock gróf kastélyába, de Alfred nem volt biztos abban, hogy jól tennék.

Ekkor talált rájuk Herbert, aki Sarahék szökése után azonnal útnak eredt, hogy megkeresse őket. Herbertnek, miután szembesült a ténnyel, hogy az üldözöttek már szintén vámpírok, új ötlete támadt. Már hosszú ideje szabadulni szeretett volna apjától, a kastélyból, az elzárt, unalmas életéből. Figyelmeztette hát az ifjú vámpírokat, hogy ha visszatérnek, és Krolock bűvkörébe kerülnek, akkor az alattvalóivá válnak, mert a gróf nagyhatalmú vámpír. Ami annyit jelent, hogy a bál végeztével mehetnek a sírkertbe a többiekkel együtt, és kereshetnek maguknak egy kényelmes kis sírt, ahonnan csak akkor szabadulhatnak, amikor uruk úgy kívánja.

Alfred baljós sejtelmei tehát nem voltak alaptalanok, szóba sem jöhetett, hogy visszamenjenek a kastélyba. Minél távolabb kellett, hogy kerüljenek a gróftól. Alfred a professzor segédjeként hallott vámpírtörténeteket bőven, és tudomása szerint Párizsban éltek az idő tájt vámpírok. Úgy gondolta, az lenne a legjobb megoldás, ha oda menekülnének, ott Krolocknak már nincs hatalma, és nem lennének egyedül. Természetesen Herbert is velük akart tartani, hiszen éppen ez volt a célja azzal, hogy figyelmeztette őket. Alfred nem igazán örült, hogy a gróf fia folyton a közelében lesz, de újszülött vámpírként jól is jöhetett a segítség egy idősebb, tapasztaltabb egyéntől. Így hát útra keltek ők hárman…

Mindeközben a professzor visszatért a fogadóba, mert hiába próbálta megtalálni Alfredet és Saraht. Sejtette, hogy mi játszódhatott le odakint, de azért még reménykedett, hogy hátha mégis épségben előkerülnek másnap. De nem így lett. Mivel Herbert is eltűnt, Krolock gróf másnap, sötétedés után rátört Ambronsiusra, Saraht és a fiát keresve. A történtek alapján a professzor számára világossá vált, hogy nagy valószínűséggel a fogadós lányából, és az ő segédjéből is vámpír lett, és a gróf fiával együtt megszöktek. Mivel Krolock nem tudott meg semmit a professzortól, aki láthatóan valóban egyedül maradt, tehetetlen dühvel telve – és falra kenve szegény professzort- elviharzott. Később rájőve, hogy mi történhetett, futni hagyta Abronsiust, aki már egy cseppet sem érdekelte. Sőt, mikor belegondolt a lehetséges következményekbe, szinte elégedettség töltötte el. Három vámpír, köztük az ő fia, útjuk során új vámpírok sokaságát teremti majd meg…

A gróf távozása után a professzor kétségbeesetten gondolkodott, hogy mit tegyen. Nem hagyhatta, hogy a csapat kicsússzon a kezei közül. Úgy döntött, követni fogja őket. Emlékezett, hogy sokat mesélt Alfrednek a hiedelmek szerint Párizsban élő vámpírokról, akik közt voltak ősi lények is. Persze nem lehetett biztos abban, hogy mi a konkrét tervük, de abban szinte biztos volt, hogy Erdélyt elhagyják, és nyugat felé veszik az irányt. De hogy mégis hogyan követhetné őket? Úgy gondolta, amerre sok a hulla vagy az eltűnés a szóbeszédek szerint, neki is arra kell mennie.

Így már másnap útnak indult Ambronsius professzor, azzal a feltett szándékkal, hogy nem hagyja messzire jutni vámpírjainkat…

Keresztül Európán

Alfrednek és vámpír társainak fizető eszközökre volt szükségük, ha el akartak jutni Párizsig. Erre a megoldás az volt, hogy próbáltak olyan áldozatokat találni maguknak, akiktől zsákmányt remélhettek. Sarah és Herbert profin művelte a vadászatot, és az áldozatok kifosztását, nem volt lelkiismeret furdalásuk. Sarah élvezte a fiatal vámpír vérszomjas és heves természetét, Herbert pedig az eddig számára ismeretlen szabadságot. Csak Alfred volt elégedetlen egy kicsit. Úgy tűnt, őt megviseli, hogy azzá vált, amit azelőtt ő is üldözött. De tudta, hogy nem állhatnak meg.

Útjuk során erős csapattá csiszolódtak, Herbert mindent megtanított Sarahnak és Alfrednek, amit csak tudott, és így hárman jól kiegészítették egymást. A professzor segédje volt a vezető. Habár ő maga néha rendkívül balfék volt, elméleti síkon jól mozgott. Ez a szenvedélyes Sarah, és az „életet” faló Herbert mellett szükséges is volt. Hiszen észrevétlenül kellett létezniük az éjszakában, az embereknek nem tűnhetett fel a jelenlétük. Ezen kívül pedig akármerre is jártak, a professzor a nyomukban volt annak ellenére, hogy Alfred próbált ügyelni arra, hogy ne hagyjanak árulkodó jeleket maguk után. De Abronsius tapasztalt vámpírkutató volt…

Alfred még vámpírként is tudós természet maradt, amióta átváltozott, folyton a vámpír lét rejtelmein, a vámpírok eredetén és történelmén járt az esze. Mindig is érdekelte a téma, ezért is lett a vámpírkutató professzor segédje. De így, hogy már közéjük tartozott, még erősebben vágyott megtudni mindent. Számára az utazás már nem csak menekülés, vagy az új lét élvezete volt, mint társai számára. Hanem elhatározta, hogy Párizsban kutatni fog a fajtájuk után, és remélte, hogy ebben segítségére lesznek majd az ott élő vámpírok.

A kis vámpír csapat gyorsan haladt célja felé, nyomukban Abronsiussal, aki különleges képességek híján mindig néhány lépéssel le volt maradva mögöttük. Néha megszálltak egy nagyobb városban, ahol feltűnés nélkül elvegyülhettek a sokaságban, és csillapíthatták a vér utáni vágyukat. De ébrenlétük nagy részét utazással töltötték, és hamarosan megérkeztek a vámpírok városába…

Nagy találkozások

Párizs fényei, a nyüzsgés, az élet lüktetése az éjszakában elvarázsolta az újonnan érkezett vámpírokat. Béreltek maguknak egy lakást, ahol igazából csak a nappalokat –természetesen míves koporsókban- és a koraestéket töltötték. Az éjszaka a város felfedezésével telt. Elegáns helyeken fordultak meg, és elegáns áldozatokat ejtettek el. Új, fényűző életüket mindhárman élvezték.

Abronsius professzort is végül Párizsba vezették a nyomok, de mivel vámpírjainktól jócskán lemaradt, már nem talált rájuk a város forgatagában. De nem utazott tovább, bízott abban, hogy eljön majd az ő ideje, és végre vérszívókra lel. Hiszen Párizs híres a vámpírjairól!

Alfred mi
ndeközben folyton arra várt, hogy végre más vámpírokkal is találkozhasson, de úgy tűnt, azok rejtőzködnek az újonnan érkezettek elől. Míg egy éjszaka, a várost járva végül mégis összehozta őket a sors egy vámpírral. Mindhárman azonnal érezték, hogy nem emberrel, hanem maguk fajtával van dolguk. Antonio egy több százéves vámpír volt, aki már rég tudott az újak jöveteléről, de ez idáig nem akarta megmutatni magát. De végül csak felfedte magát, és a társaság megismerkedhetett vele, és társaival, akik már évtizedek óta Párizsban éltek. A csoport vezetője természetesen a legidősebb, Antonio volt. Az ő fiatal teremtménye volt Victor is, akivel Herbert –Alfred hatalmas megkönnyebbülésére- közeli barátságba került. Mint kiderült, a vámpírok világában nem is volt olyan ritka, ha valaki a saját neméhez –is- vonzódott. Úgyhogy Herbert végül csatlakozott Victorékhoz. Alfred és Sarah továbbra is együtt maradtak, de Alfred nyughatatlan volt, sokat időzött Antonio társaságában, és bízott abban, hogy az mindent tud a vámpírokról, és ezt a tudást vele is megosztja. De csak a fajtájuk történelmének vajmi kevés részét ismerte meg új barátjától. Viszont útmutatást kapott, hogy merre induljon, kik azok a nagyhatalmú és ősi vámpírok, akiktől talán választ kaphat a kérdéseire.

Úgyhogy Alfred Sarahval az oldalán tovább járta a világot, tudásvágytól hajtva, országokon és kontinenseken át kutatták létük értelmét, és az éj leple alatt talán még ma is köztünk járnak…                                                                                                                

     

Kapcsolódó tartalmak

Nyerj bécsi Rudolf maxi cd-t!

admin

Évadnyitó gála a Szegedi Nemzeti Színházban

Volf Anna

Elfújta a szél próba – Szomor György

Liga Mihály

A Fejedelem, Zrínyi 1566, Egri Csillagok

Tóth Barbara

Jézus Krisztus Szupersztár (Feke-Serbán-Polyák)

oldadmin