Hírek, beszámolók

Egerben járt a Zrínyi 1566 produkció

Az elmúlt napokban az Egri várban próbált a Zrínyi 1566 stábja. Július 22-én próba, majd főpróba zajlott, utóbbit sajnos az eső miatt félbe kellett szakítani. Július 23-án és 24-én pedig két teljes előadást láthatott a nagyérdemű.  A 2009-es év kulturális eseményének számító musical Moravetz Levente rendezésében mutatkozott be tavaly szeptemberben Szigetváron. A művet azóta Simontornyán is láthatták az érdeklődők, illetve idén szeptemberben pedig ismét ‘otthon’, azaz Szigetváron játsszák majd a Sasvári Sándor, Csengeri Attila és Feke Pál főszereplésével színpadra állított, világzenei motívumokra épülő rockmusicalt.
 
A július 22-i próbán és főpróbán készült képeinket a galériában tekinthetik meg, valamint az alábbi videóban egy részletet láthatnak az előadásból.
 
 

Kapcsolódó tartalmak

Már Szegedre csomagol a Jekyll és Hyde stábja

Krista Adrienn

Tom Sawyer és Huckleberry Finn kalandjai

Vincze Dániel

2010-ben is lesz Zrínyi 1566

admin

Blogot írnak az Avenue Q lakói

admin

Búcsúzik a Take That musical

admin